Elperli-e a céget a tulajdonostól az adminisztrátor?

Az első tanulmányban a száraz jogszabályok előrángatása helyett hadd kezdjem egy sztorival, ami akár Önnel is megtörténhetne.

Anna 26 évesen kezdett el dolgozni egy ötfős kereskedelmi cégnél adminisztrátorként. Bár sokan kissé unalmasnak tartották a munkáját, a megrendelések feldolgozását, számlázást és egyéb számítógépes rutinmunkát, ő szívesen csinálta, és főnöke is elégedett volt a precizitásával.

Már régóta szemüveget hordott, de az utóbbi pár évben egyre erősebbre volt szüksége, és mostanában többször kellett betegállományba mennie, mert begyulladt a szeme. Az utolsó ilyen esetnél elhatározta, hogy nem elégszik meg a szemcseppekel és a tüneti kezeléssel, elment szemész szakorvoshoz.

Az orvos megállapította, hogy olyan (eddig) rejtett szembetegsége van, amit a képernyős munkavégzés úgy felerősített, hogy most már egyáltalán nem is dolgozhat számítógéppel.

József, a cégvezető otthon a vacsoránál szomorúan mesélte a feleségének, hogy üzleti szempontból is micsoda szerencsétlenség, hogy meg kell válnia Annától, mert egy csomó pénzbe és időbe kerül mire újra ilyen jó beosztottat talál és mire újra betanítja. Ráadásul addig is az értékesítőknek kell ezt a munkát is ellátni és addig se szereznek üzletet.

Eközben Anna szomorúan mesélte a barátainak, hogy mi történt vele, és hogy emiatt ott kell hagynia az állását. Ekkor egy joghoz értő barátja, Zoltán meglepő kérdést tett fel:

- Miért hagyod ott a céget, amikor a Tiéd is lehetne? - kérdezte.
- Micsoda? - csodálkozott Anna
- A történetedből az derül ki, hogy a munkáltatód rengeteg előírást nem tartott be és ezzel ő okozta ezt a fogyatékosságodat. Emiatt több millió forintra beperelheted, amire a cége összes vagyona is rámehet. -; világosította fel Zoltán.
- Áá, mi köze neki az én vele született betegségemhez?! - kiáltott fel Anna.
- Nem-e? Napi hány órát dolgoztál számítógéppel?
- Hányat? Hát egész nap - lepődőtt meg Anna.
- Első bukta, csak hat órát lehet naponta, és négy óra felett már vannak bizonyos speciális előírások a munkavégzésre, mint az óránként 10 perc szünet, ami gondolom, nem volt. Mielőtt elkezdtél ott dolgozni, voltál orvosi alkalmassági vizsgálaton? - érdeklődőtt Zoltán.
- Nem, és utána sem. Miért mentem volna, erre a munkára mindenki alkalmas.
- Pedig ott kiderülhetett volna, hogy már eleve olyan bajod van, ami korlátoz a munkavégzésben. Legalább volt munkavédelmi oktatás?
- Ne hülyéskedj, egy irodában? Munkavédelmi oktatást a kőműveseknek és a targoncásoknak szoktak tartani - nevetett Anna.
- Ez nem azt jelenti, hogy az irodában nem kell. Például ha Te is kaptál volna oktatást a képernyő előtti munka szemkárosító hatásairól, talán nem jársz így. Ezek alapján kinéz egy jó kis bírság a cégnek, de ami fontosabb, jó eséllyel perelhetsz néhány millió forint kártérítésért. Ha gondold, tudok ajánlani nem vagyoni kártérítésekre szakosodott ügyvédet, nem kell fizetned előre semmit, sikerdíjért elvállalja. De mivel már az ügyvédek is hirdethetnek, Te is biztosan könnyen találsz olyat, aki ilyesmiben profi - ajánlkozott Zoltán.

Anna a korábbi jó viszonyra való tekintettel nem nagyon akart pereskedni, de később a család és a barátok érveinek nem tudott ellenállni (pláne, hogy megtudta az "ingyenes" orvosi ellátás várható költségeit). Mivel a gyógykezelés ideje alatt nem tudott dolgozni és nagy szüksége volt a pénzre, csak engedett a rábeszélésnek és végül beadták a keresetet a munkaügyi bíróságra.


Tegye a szívére a kezét, biztos Ön abban, hogy Önnél ez nem történhet meg? És ha mégis, fel van készülve a következményeire?

Ha eddig még nem tette meg, szánjon rá egy órát és nézzék meg a kollégáival a képernyős munkavégzés egészségvédelméről szóló oktatást, azzal elkerülheti a hasonló szerencsétlenségeket, és a munkavédelmi oktatási kötelezettségét is teljesíti.

A következő tanulmányban sorra vesszük azokat a tévhiteket, amelyek miatt szinte minden kisvállalkozó feje felett Damoklész kardjaként lebeg a munkavédelmi bírság, a baleset és a kártérítés veszélye.

A továbbiakban a tanulmányok végén lesz egy egyszerű "házi feladat". Kérem, ezt ne tekintse iskolás dolognak, ezeknek az a célja, hogy Ön az olvasottakat saját cégére tudja alkalmazni. Ha ezekre rászánja azt a pár percet, a munkavédelmi feladatainak egy jó részét Ön is rendbe tudja rakni.

Tovább a következő részre

kp

Kling Péter
munkavédelmi szakmérnök
a kisvállalkozások munkavédelmi specialistája


Hogy Ön is nyugodtan várhassa a munkavédelmi felügyelőket, mérje fel a munkavédelmi feladatait az automatikus felmérőnkkel, amely rögtön megmutatja, milyen tennivalói vannak..

Kitöltés után rögtön megkapja az Ön által is használt takarítószerek Biztonsági adatlapjait!

Vissza a főoldalra

Hasznos linkek a témához

Baleset, amely Önnél is megtörténhet!

Bírósági ítélet a nem vagyoni kártérítésről

Bírósági ítélet a kármegosztásról és kártérítésről

Bírósági ítélet a megtérítési kötelezettségről

Önt biztosan nem tenné tönkre egy hasonló eset ?

Automatikus felmérőnkkel AZONNAL megtudja, milyen munkavédelmi teendői vannak!

Ne dugja homokba a fejét!


Vélemények a felmérőről


"Munkavédelmi felmérését könnyen, egyszerűen ki tudtam tölteni, tanácsai hasznosak számomra."

Kasza Jánosné
Dunamenti Tűzvédelem Kft.


"A felmérőlap a munkavédelemmel kapcsolatos fontosabb kérdéseket érintette. A felmérő lap összeállítása jónak mondható. Lényeges munkavédelmi kérdésekkel foglalkozik. Azoknál a cégeknél ahol nem foglalkoztatnak munkavédelmi szakembert, a felmérőlap kitöltése után a cégvezető ráébred a foglalkoztatás fontosságára."

Gocs Miklós
Biztonsági Előadó




Hasznos linkek a témához ismét

Baleset, amely Önnél is megtörténhet!

Bírósági ítélet a nem vagyoni kártérítésről

Bírósági ítélet a kármegosztásról és kártérítésről

Bírósági ítélet a megtérítési kötelezettségről

Önt biztosan nem tenné tönkre egy hasonló eset ?

Automatikus felmérőnkkel AZONNAL megtudja, milyen munkavédelmi teendői vannak!

Ne dugja homokba a fejét!