Örülök annak, hogy ezt a
Magyarországon is egyedülálló terméket választotta a Tábla CD Munkabiztonsági
házinyomdát. Remélem megkönnyíti munkáját, és könnyen eleget tud majd tenni a
munkavállalók és a munkavégzés hatókörében tartózkodók részére vonatkozó
tájékoztatási kötelezettségének. Legalábbis, ami képi megjelenítést illeti.
A munkavédelmi, tűzvédelmi
szakemberek és az elektromos hálózatok felülvizsgálói szintén megtalálnak minden
olyan számukra fontos információt, mely segíti majd tevékenységüket.
Ebben a már 4.0-ás verzióban
sok újdonságot talál a korábbi változatokhoz képest.
Ezernyi táblát talál pdf
formátumban. Minden fájl a korábbiakhoz képes sokkal több képet, táblát
tartalmaz, rendkívül kicsiny fájlméretben. A fájlok nem védettek jelszóval és
más módon, tehát működik minden olyan funkció, mely a belső tartalom kivonására,
nyomtatására stb. szolgál a rendelkezésre álló megjelenítő segítségével. Ez
lehet valamelyik Adobe program, vagy a Főoldalról telepíthető Foxit Reader,
melynek már elérhető a magyarított változata is. Ezekben a programokban a
fényképezőgép ikonra kattintva, azt aktívvá téve a megnyitott oldal bármely
részletét (azt a gumikerettel bekerítve) vágólapra másolhatjuk és használhatjuk
bármely munkánk illusztrálására.
Az indítóképet (a start gombra
egyet klikkelés után) a Főmenü kezelőfelületének megjelenítését követően a jobb
felső sarokban lévő menekülő (kilépés) táblára kattintva bezárhatjuk, erre már
nincs szükség. Ha valamilyen oknál fogva nem működne gépén az autóstart, akkor a
CD start.html fájlt indítsuk, mely megnyitja alapértelmezett böngészőjét.
Navigálás programon belül a böngésző VISSZA
gombjával vagy a lapok alján lévő VISSZA A FŐOLDALRA gombra kattintással. Az
egyes csoportok megnyitása után a listák mellett egy váltógombot
talál, mely segítségével (kattintson egyet rá) meg tudja nézni, a mellette lévő
pdf fájlban szereplő piktogramot.
A CD gyökérkönyvtárában tallózva megnyithatjuk a
különböző mappákat, bennük a pdf dokumentumok mellett ott találhatjuk a hozzá
tartozó piktogramot, sok esetben több változatban is.