|
|
    
   
|
|
Kisgépkezelők anyaga |
|
|
|
Ez a modul azért került külön
helyre, mert még él az építőgépkezelő munkakörök képesítéshez kötéséről és
az építőgép-kezelők képzéséről szóló
6/1980 (I. 25.) ÉVM-KPM együttes rendelet. Ennek rendelkezései tették
szükségessé az építőiparban (és másutt) használatos gépek kategóriákba
sorolását. Az említett rendeletet hatálytalanította a
383/2007. (XII. 23.) Korm. rendelet 2009. január 1-vel, vegyük azonban
figyelembe a gazdasági
és közlekedési miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítések szakmai és
vizsgakövetelményeinek kiadásáról szóló
15/2008. (IV. 3.) GKM rendeletet.
E
jegyzék - melyet a
debreceni Ékko Építőipari, Közszolgáltató, Kereskedő és Oktató Kft. állított
össze - ehhez kíván segítséget adni az intézmények szakemberei részére, hogy
egységes irányelvek szerint tudjanak a vonatkozó előírásoknak eleget tenni.
Jegyzék pdf-ben. |
|
|
|
Jelen oldal azonban csupán a
kisgépek (KIG) kategóriájával foglalkozik, az ehhez szükséges dokumentumokat
adja közre, dolgozza fel.
A leggyakrabban
előforduló kisgépek listája |
|
|
|
Dokumentálás |
|
|
|
Kisgépkezelői jogosítványok nyilvántartása |
ezen a dokumentumon szerepelnek a
személyes adatok, illetve az átvételi aláírás |
|
|
|
|
Jegyzőkönyv |
Ez a dokumentum tartalmazza az oktatás
és vizsgáztatás alapadatait, résztvevőit. |
|
|
|
|
Kisgépkezelő
jogosítvány I. |
A/4 oldal mindkét oldalára nyomtatva 1 db jogosítvány |
|
Kisgépkezelő jogosítvány II. |
A/4 oldal mindkét oldalára nyomtatva 3 db jogosítvány |
|
Kisgépkezelő jogosítvány III. |
A/4 oldal mindkét oldalára nyomtatva 4 db jogosítvány |
|
|
|
|
|
|
|
Kisgépkezelői oktatási anyagok,
gépkezelési utasítások |
Tesztek |
|
|
|
|
|
Üres
tesztlap |
|
Gyalogfűnyíró gép |
|
|
|
Elektromos
kéziszerszámok (flex, fúrógép stb.) tesztje |
|
|
|
|
Betonkeverő gép
biztonsági előírásai |
Kisgépkezelő (építőipar) teszt |
|
|
|
|
Láncfűrész
gépkezelő |
|
|
|
|
|
Kisgépoktatás (ütve-fúró, körfűrész, szúrófűrész, felsőmarógép,
sarokcsiszoló) |
|
|
|
|
|
BE-12
típusú betonacél-egyengető-vágó automata gép |
|
|
|
|
|
BH-40; GGY-414 típusú betonacél-hajlító gép |
|
|
|
|
|
BSP-32
típusú betonacél hajlítógép |
|
|
|
|
|
EMM 45.
típusú betonkeverő telep |
|
|
|
|
|
EZO-45
típusú cementszállító csiga |
|
|
|
|
|
GF-251
típusú gyorsgőzfejlesztő |
|
|
|
|
|
HALTO; BV-40
típusú betonacélvágógép |
|
|
|
|
|
HV-11 típusú
villanymotoros belsővibrátor |
|
|
|
|
|
RZ-4 típusú
rázóasztal |
|
|
|
|
|
SC-60-90-120 MP
Cementsilók |
|
|
|
|
|
SICC 500; HP
400, 7,5; AL 10-20-21; AL 10-60-41 típusú légkompresszor alapgépek |
|
|
|
|
|
TREMIX LM-21
típusú belsővibrátor |
|
|
|
|
|
VZ-251-H típusú
zsaluvibrátor |
|
|
|
|
|
WACKER FU 1,6
típusú áramátalakító |
|
|
Egyéb gépek, kisgépek, kezelési utasítások, gépkönyvek |
|
|
|
|
AUMA
lengőhajtómű kezelési utasítás |
Akkus gérvágó fűrész |
|
EK hőlégfúvó kezelési utasítás |
Benzinmotoros
daraboló |
|
Kávédaráló |
Benzinmotoros
láncfűrész DCS34-35
|
|
Hetra 100/160 gépkönyv |
Fűkasza BCM |
|
Akkus csavarkulcs |
Betoncsiszoló |
|
Gérvágó |
Bozótvágó fűkasza |
|
Akkus fúrócsavarozó |
Fűnyírótraktor
PRM0600 |
|
Akkus fúrókalapács |
Fűnyírótraktor
PTM0900 |
|
Akkus ütvecsavarozó |
Fűnyírótraktor
PTM0902 |
|
Akkus
ütvefúró-csavarozó |
Fűnyírótraktor
PTM1000 |
|
Csavarozó |
Gérvágófűrész |
|
Excentercsiszoló
|
Gyémánt-száraz-magfúró |
|
Felsőmaró |
Hordozható
szalagfűrész |
|
Fúrógép |
Lánchorony-marógép 7104L |
|
Fúrókalapács DH22PG |
Lánchorony-marógép KC100 |
|
Fúrókalapács DH50MB |
Nagynyomású mosó
HW130 |
|
Fúvógép |
Nagynyomású mosó
HW131 |
|
Körfűrész |
Nagynyomású mosó
használati utasítás |
|
Kőzetfúrógép |
Nedves-száraz gyémánt magfúró |
|
Orrfűrész |
Pormentes
hatású gyémántvágó |
|
Rezgőcsiszoló
SV12SH |
Vágógép |
|
Rezgőcsiszoló
SV12SV |
Vizes csiszoló |
|
Sarokcsiszoló |
Perforálógép kezelési utasítás |
|
Szalagcsiszoló |
Siemens Kávédaráló |
|
Szúrófűrész |
Stihl aljnövényzet tisztító |
|
Ütvecsavarozó |
Stihl FS 38 használati utasítás |
|
Ütvefúrógép |
Stihl motorkasza |
|
Vésőkalapács H65SB2 |
Stihl biztonságos
munkavégzés motorfűrésszel |
|
Vésőkalapács H60MA |
TRUMPF
élmegmunkáló |
|
Vésőkalapács H25PV |
Viking
gazvágó kezleési utasítás |
|
Gyalogfűnyíró |
Viking fűnyírógépek MB sorozat |
|
Gyémántvágó 125 mm |
|
|
|
|
|
Forgató berendezés |
L10,L12 379 magasemelésű emelőkocsi gépkönyv |
|
GESTRA nézőüveg |
L10,L12
379 minősítés |
|
Porelszívó
gépkönyv |
|